Gail Carriger - Lélektelen

Gail Carriger - Lélektelen
Napernyő Protektorátus 1.
urban fantasy, steampunk
Könyvmolyképző - Arany Pöttyös, 2012
Oldalak száma: 374
Eredeti ár: 2999 Ft

Fülszöveg: Alexia Tarabotti több okból sem élhet komolyabb társasági életet.
Elsősorban azért, mert nincs lelke.

Másodsorban azért, mert vénkisasszony, apja pedig olasz, ráadásul már meg is halt.

Harmadiknak feltétlenül meg kell említenünk a vámpírt, aki az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanja őt.

De hogyan tovább? Alexia kilátásai nem túl rózsásak, mivel véletlenül megöli támadóját, majd rögtön színre lép a szörnyű Lord Maccon (a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember), hogy Viktória királynő nevében fényt derítsen a haláleset körülményeire.

 Míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, mások ugyanilyen váratlanul tűnnek el, és közben mindenki Alexiára mutogat. Vajon ki tudja nyomozni, mi zajlik London legfelsőbb társadalmi köreiben? Hasznosnak bizonyul-e lélektelen mivolta, amely semlegesíti a természetfeletti erőket, vagy csak felbosszantja ezek gazdáit? És a legfőbb kérdés: ki az igazi ellenség, és van-e nála melasztorta?

Ami a könyv elolvasása után eszembe jutott: Hááát, igazából semmi. Max. annyi, hogy végre mehetek aludni.

Erre a könyvre már csak a megjelenése után figyeltem fel, de csakis azért, mert szinte mindenki erről beszélt. Pedig már a kiadás előtt is láttam a kiadó honlapján vagy százszor, de annyira nem vonzott a borító alapján, hogy még arra sem vettem a fáradtságot, elolvassam a fülszöveget. Aztán bárhova is néztem, mindenhol Miss Tarabottiba botlottam, s mindenki csak áradozott róla. Kíváncsi voltam, vajon én is belépek-e a rajongók sorába?

A könyvet elolvastam, jót mulattam, de ennyi. Rajongó nem lettem. Pedig én annyira szerettem volna szeretni ezt a könyvet! De tényleg! De nem. Pedig tetszett, nagyon is. És igazából nem is nagyon tudok mibe belekötni, hisz érdekes a történet, színesek a karakterek, fantasztikus a humor. Csak valahogy mégsem az igazi.

ALEXIA TARABOTTI TÖRTÉNETE VÁMPÍROKKAL, VÉRFARKASOKKAL ÉS NAPERNYŐKKEL

Már napok óta befejeztem a könyv olvasását, de egyszerűen képtelen vagyok megírni róla ezt a bejegyzést. Egyetlen egy értelmes, épkézláb mondat sem fogalmazódik meg a fejemben, inkább csak szavak kusza összevisszasága borítja fel amúgy rendezett gondolataimat.

Szóval most megpróbálok a sok-sok szóból és félmondatból valamit összehozni.

"- Csakugyan olyan gyáva?

 - Nem. Egyszerűen felkészületlen.

 - Mire?

 - Magára, ... - "

Avagy Lord Maccon megmondja a tutit.

Mert bizony főhősnőnkre, Miss Alexia Tarabottira nem lehet felkészülni. Imádtam, hogy túl nagy az orra, amit mindenbe bele is üt. Imádtam, hogy talján vére miatt túl sötét a bőre, de emiatt nem problémázik. Imádtam, hogy túl nagy a szája, amit sosem képes befogni. Imádtam a vénkisasszonyságát, a könyvmolyságát és a természeten túliságát.

A vámpír, a vérfarkas és a tudós
Három férfi is főhősnőnk közelébe kerül, de nem kell megijedni, nem egy szerelmi sokszögről szóló könyvet vettél a kezedbe. Inkább olyat, ami tele van remek karakterekkel. A cukorborsó Lord Akeldema vámpíros sápadtsága ellenére igazi színes egyéniség, a bosszúsan is jóképű Lord Maccon alfahím a javából. A jenki tudóst untam és utáltam, főleg amikor tudományos elméleteiről beszélt. Annak a felét se értettem.
Eme férfiak mellett van még izlésficamban szenvedő barátnő, keveset beszélő, de sokat halló inas, kiváló tanácsokat adó béta vagy éppen nedves zsebkendővel támadó őrült tudós.

Vérszívó a szomszédom! 

Igencsak meglepődtem, amikor kiderült, hogy ez egy vámpíros-vérfarkasos sztori, ami ráadásul Viktória királynő uralkodása alatt játszódik Londonban. Ez alapján nagyon is jó olvasmánynak ígérkezett. És itt jön egy DE:  nem szeretem az olyan történeteket, amelyekben a természetfeletti lények nem rejtőzködve, hanem nyíltan, majdhogynem hétköznapi emberekként élnek. Márpedig itt van befolyásos vérfarkas-üzletember,  a londoni hírek terén naprakész vámpírbarát, sőt természetfelettiek segítik még magának a királynőnek a munkáját is. Ettől még a történet nagyon is jó,  ez nem a könyv hibája, egyszerűen csak én vagyok ilyen régimódi ezen a téren. Hogy mi ennek a "nemszeretem"-ségnek az oka, nem igazán tudom. Talán az, hogy így elvész egy kicsit az a titokzatosság, az a misztikum, ami amúgy körülveszi őket.

A kravátli és társai

Főhősnőnk nagy gondot fordít az illedelmes viselkedésre, a megfelelő megjelenésre. Mindig igazgat magán valamit, amiről sokszor halvány gőzöm sem volt, hogy mi is az. És mint valami valódi stylist, öltözködési tanácsait nőknek, férfiaknak egyaránt osztogatta. Néha úgy éreztem elveszek a turnűrök, csipkék, szegélyek, ingmellek és kravátlik sokaságában. Az biztos, most már kétségem sincs afelől, mit mivel és hogyan illik viselni - mármint a XIX. században.

Vigyázz! Kész! Napernyő!

Az a bizonyos bronznyelű napernyő, melyet Miss Tarabotti nem csak a Nap káros sugarainak kivédésére használ. Úgy érzem, méltatlanul keveset szerepel a könyvben - legalábbis én azt hittem többet fog. Bár az is igaz, amikor feltűnik, annak nyoma marad.

Miss Tarabotti esete a füles fotellel

Mivel több kritikát is elolvastam, mielőtt belekezdtem volna a könyvbe, így nem ért meglepetésként, hogy Miss Alexiával pikáns jelenetekben is találkozhatunk. Bár őszintén szólva többre, részletesebbre számítottam. Egy kis csókolózáson, harapdáláson kívűl nem sok minden történik. Az viszont igen, hogy milyen jókat fogok kuncorászni ezen. Főhősnőnk apja könyvei révén elméleti síkon már igencsak felkészült, s Lord Maccon által gyakorlati tapasztalatokra is szert tesz. Vénlányokat megszégyenítő kíváncsisággal, bátorsággal és alapossággal veti bele magát az új izgalmakba. És ami különösen tetszett, hogy félmunkát sosem végez.

Család csak egy van

S ez az amit nem választhat meg az ember, még egy természeten túli sem. Tarabotti kisasszony anyja tipikusan az a nőszemély, akit ki nem állhatok. Utálom, ha valaki úgy bánik a gyerekével, ahogyan ő. A két féltestvérről meg ne is beszéljünk. Csoda, hogy Alexia nem bolondult meg egy ilyen családban.

Szóval, csupa-csupa jó dolgot gondolok a könyvről, de nekem mégis hiányzott valami, amivel a szívembe lophatta volna magát. Na, sebaj! Talán a következő.

Ahogy én látom: 4 pont