Sötét Vadász 5.
paranormál-romantikus
Ulpius-Ház, 2010
Oldalak száma: 480
Eredeti ár: 3499 Ft
Fülszöveg: Wulf Tryggvasen egykor viking harcos volt, most halhatatlan Sötét Vadász, akinek súlyos emlékezetvesztést előidéző ereje van. Bárki, aki emberi alakjában találkozik vele, öt perc múlva már nem emlékszik rá. Egyéjszakás kalandoknál nagyon hasznos ez a tulajdonság, ám megnehezíti, hogy értelmes és tartalmas kapcsolatokat alakítson ki; igaz szerelem nélkül azonban soha nem lesz képes visszanyerni a lelkét.
Legújabb küldetése rémálommá változik – rettenetes démonhordával kell megküzdenie, s megvédenie Cassandrát, az elátkozott faj hercegnőjét. Cassandra leendő gyermeke menti majd meg a világot a nagy Pusztító rémuralmától, ám egy ősi átok miatt a lány ideje véges: huszonhét évesen kínhalált kell halnia – addig pedig alig néhány hónap van csak hátra…
Kettejüknek kell szembeszállniuk a mindenre elszánt szörnyekkel, s a bátor nő végül rabul ejti Wulf fagyos, érzéketlen szívét, s talán elnyerhetik a boldogságot…
Legújabb küldetése rémálommá változik – rettenetes démonhordával kell megküzdenie, s megvédenie Cassandrát, az elátkozott faj hercegnőjét. Cassandra leendő gyermeke menti majd meg a világot a nagy Pusztító rémuralmától, ám egy ősi átok miatt a lány ideje véges: huszonhét évesen kínhalált kell halnia – addig pedig alig néhány hónap van csak hátra…
Kettejüknek kell szembeszállniuk a mindenre elszánt szörnyekkel, s a bátor nő végül rabul ejti Wulf fagyos, érzéketlen szívét, s talán elnyerhetik a boldogságot…
Ami a könyv elolvasása után eszembe jutott: Eddig ez a rész volt a legjobb!
Nem mondanám, hogy Kenyon-rajongó volnék, de nem tartom kizártnak, hogy egyszer az leszek. Az első Sötét Vadász könyvem után még csodálkozva álltam azon tény előtt, milyen sokan szeretik ezeket a regényeket, most viszont már kezdem érteni. Ami a legjobban tetszik a sorozatban az a világ, amit az írónő megteremtett. Izgalmas, egyedi, aprólékosan kidolgozott és rendkívül összetett - talán túlságosan is. Sokszor bizony elvesztem a fonalat, ami nagyon zavaró tud lenni, vagy elfelejtek dolgokat, mert annyi infó van egy-egy részben, hogy mire kezemben a folytatás, már a felére sem emlékszem.
Az viszont biztos, hogy kötetről kötetre egyre jobb és izgalmasabb. Nekem az eddigiek közül ez tetszett a legjobban! Viszont a címválasztást nem értem, miért pont angyali csók?! A borító meg egyenesen pocsék.
Az viszont biztos, hogy kötetről kötetre egyre jobb és izgalmasabb. Nekem az eddigiek közül ez tetszett a legjobban! Viszont a címválasztást nem értem, miért pont angyali csók?! A borító meg egyenesen pocsék.
Már több, mint egy éve olvastam utoljára Kenyont és nem is fűztem túl nagy elvárásokat, reményeket ehhez a részhez, épp ezért megdöbbentett, hogy mennyire élveztem. Bár a legelső fejezettel egyáltalán nem vagyok kibékülve. Nekem borzasztóan zavaros volt, szerintem vagy ötször átolvastam, de ezután sem volt számomra minden egyértelmű és logikus, ami nagyon-nagyon idegesített.
Maga az alapötlet, hogy két halálos ellenség szeret egymásba, nagyon jó, kifejezetten tetszik. A szereplők igazán kedvelhetőek, érdekesek és itt nemcsak a két főszereplőre gondolok.
Wulfra valójában nem is emlékeztem korábbról (úgy látszik, rajtam könyvön keresztül is hatott az átka :D ), ezért nekem ez az egész átok-dolog meglepetésszerűen hatott. Az biztos, hogy nagyon nehéz lehet így élni és csodáltam azért, hogy ilyen körülmények között is megtartotta humorérzékét. Ahogy pedig Chris-szel bánt, ó! Mint valami igazi tyúkanyó! Imádtam! Ahogy magát Christ is, olyan kis cukifiú :D
Cassandra egy igazán belevaló és bátor nő. Nem sajnáltatja magát, holott meg lenne rá az oka. Különösen meghatottak azok a részek, amikor születendő gyermekéről volt szó. Ahogy készítette neki a kis emlékeket, mert tudta, hogy ő nem fogja látni felnőni. Huh, nagyon szívszorító volt.
Wulf és Cassandra szerelméről vagy inkább az elején még "csak" szenvedélyéről szóló részek annyira nem kötöttek le. A forró jeleneteket nem találtam annyira forrónak, sokkal inkább egyhangúnak és laposnak. Ez igazából később sem változott, viszont az tetszett, ahogy fokozatosan elmélyültek az érzéseik.
A mellékszereplők nagyon jók ebben a részben. Annyira jók, hogy sokszor jobban élveztem az ő jeleneteiket. Uriant különösen megkedveltem. Nem bánnám, ha a későbbi kötetekben is szerepelne. Annak pedig kifejezetten örültem, hogy a korábban megismert Vadászok is feltűnnek a könyvben. Jó volt olvasni róluk. Acheronról különösen. Imádom azt a pasit! Nagyon-nagyon remélem, hogy nem hagyja abba az Ulpius a sorozat kiadását (sőt, igazán meg is gyorsíthatná), mert az Ő könyvét várom a legeslegjobban!
Tele van fordulatokkal, meglepetésekkel a történet. Ahogy Kenyon szövi a szálakat, az valami mesteri. Szerettem benne azt is, hogy volt amikor megnevettetett, de olyan is, amikor könnybe lábadt a szemem.
Wulfra valójában nem is emlékeztem korábbról (úgy látszik, rajtam könyvön keresztül is hatott az átka :D ), ezért nekem ez az egész átok-dolog meglepetésszerűen hatott. Az biztos, hogy nagyon nehéz lehet így élni és csodáltam azért, hogy ilyen körülmények között is megtartotta humorérzékét. Ahogy pedig Chris-szel bánt, ó! Mint valami igazi tyúkanyó! Imádtam! Ahogy magát Christ is, olyan kis cukifiú :D
Cassandra egy igazán belevaló és bátor nő. Nem sajnáltatja magát, holott meg lenne rá az oka. Különösen meghatottak azok a részek, amikor születendő gyermekéről volt szó. Ahogy készítette neki a kis emlékeket, mert tudta, hogy ő nem fogja látni felnőni. Huh, nagyon szívszorító volt.
Wulf és Cassandra szerelméről vagy inkább az elején még "csak" szenvedélyéről szóló részek annyira nem kötöttek le. A forró jeleneteket nem találtam annyira forrónak, sokkal inkább egyhangúnak és laposnak. Ez igazából később sem változott, viszont az tetszett, ahogy fokozatosan elmélyültek az érzéseik.
A mellékszereplők nagyon jók ebben a részben. Annyira jók, hogy sokszor jobban élveztem az ő jeleneteiket. Uriant különösen megkedveltem. Nem bánnám, ha a későbbi kötetekben is szerepelne. Annak pedig kifejezetten örültem, hogy a korábban megismert Vadászok is feltűnnek a könyvben. Jó volt olvasni róluk. Acheronról különösen. Imádom azt a pasit! Nagyon-nagyon remélem, hogy nem hagyja abba az Ulpius a sorozat kiadását (sőt, igazán meg is gyorsíthatná), mert az Ő könyvét várom a legeslegjobban!
Tele van fordulatokkal, meglepetésekkel a történet. Ahogy Kenyon szövi a szálakat, az valami mesteri. Szerettem benne azt is, hogy volt amikor megnevettetett, de olyan is, amikor könnybe lábadt a szemem.
Csak egyetlen dolgot sajnálok: nincs a polcomon a következő rész.
Ahogy én látom: 4,5 pont
Ahogy én látom: 4,5 pont
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése