2012. június 20., szerda

Üresjárat

Ez most amolyan pecsegős poszt lesz. S ha máskor is kedvem támad firkálgatni, ezen név alatt lesznek a bejegyzések. No nem azért lett üresjárat a neve, mert semmiről sem fog szólni. Hanem azért, mert úgy általánosságban a könyvek, vagy bármi, ami velük kapcsolatos lesz a téma.

Az első fecsegésem tárgya: a könyvtár.

Elhatároztam ugyanis, hogy beiratkozom a könyvtárba. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a pénztárcám nem egy bőségszaru, és sajnos nem én voltam, aki megnyerte a lottó ötöst. Viszont rengeteg olyan könyv van amit el szeretnék olvasni, mindet pedig úgysem tudom megvenni. Ahol én lakom, ott csak egy kis könyvtár van, s elsősorban a helyi általános iskola  igényeit elégíti ki. Hiába a tesóm a könyvtáros, nem sokat érek vele, hisz nagyon  kevés az olyan könyvük, ami engem is érdekelne. Ezért gondoltam arra, hogy akkor megyek a közeli megyei könyvtárba, s majd ott úszkálok a rengeteg olvasnivalóban. Hát, nem egészen így történt..
Először is megnéztem milyen infók vannak a neten a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárról. Ha szeretnék könyvet kölcsönözni, legelőször be kell iratkoznom, amit 1400 Ft-ért meg is tehetek. Ezt évente meg kell ismételni, de ez más könyvtáraknál is így van. 
Megtaláltam a honlapon a katalógusjegyzéket is, majd nagy lendülettel el kezdtem keresgetni azokat a könyveket, amiket szívesen kikölcsönöznék. SZINTE SEMMIT SEM TALÁLTAM! Kérdeztem tesómat, hogy mennyire gyakran frissítik a listát. Szerinte benne kell lennie mindennek, ami könyvtári állományban van.
Lehet, hogy én vagyok ennyire naív, de én azt hittem, egy megyei könyvtárban kevés kivétellel minden megvan és az újdonságok is viszonylag rövid időn belül kölcsönözhetőek. Tévedtem.

Miket is kerestem?

  • Paranormál romantika

Az FTT 9.részét még nem olvastam, és mivel - remélem - nemsokára jön a 10., így kivettem volna, de kiderült, hogy egy darab Ward könyvük sincs!!! Se Kenyon, se Frost, se Showalter! Ulpiusosok közül csak Adrian és Cole sorozatait találtam meg. Gondoltam, ha nem vevők az Ulpius könyveire, megnézem az Egmont köteteit. Nalini Singh-nek sem az alakváltós, sem az angyalos sorozata nincs benne a katalógusban!
Szóval, paranormál romantikából semmi választék!

  • Történelmi romantika

Itt már jobb a helyzet. Van több Garwood (olyanok, amiket már nem lehet kapni sehol), Lindsey, Quinn kötet, de Nicole Jordan sorozata hiányos. Ezek persze mind régebbiek, mert az újak, melyek idén jelentek meg, nincsenek.

  • Mai korban játszódó romantikus

Ebből elsősorban Susan Elizabeth Phillips könyvei érdekelnének, s hasonlóan a történelmiekhez, az újak kivételével elég sok könyve kölcsönözhető.

Itt meguntam, hogy részletesebben keresgessek, így találomra nézegettem meg, mi van, mi nincs:
- Anita Blake sorozat: nincs
- Moning: nincs
- Dresden akták 1.: nincs
- Nightshade sorozat: csak a 2. rész
- Méregnaplók: nincs
- Matched: nincs
- Jodi Picoult: 3 könyv
- Nevada Barr: nincs   stb.

Jó, persze nem azt akarom ezzel írni, hogy semmi könyvük nincs, mert igenis nagyon sok megvan. Így is tudnék mit kölcsönözni! Csak azt hittem ennél többet fogok találni, köztük idén megjelenteket is. Vagy csak nekem voltak túl nagyok az elvárásaim? Más könyvtárakban is hasonló a helyzet?

Szóval, most elment a kedvem a beiratkozástól. Legalábbis úgy döntöttem pénzt nem adok érte. A könyvhéten lett volna lehetőség ingyen beiratkozni, de erről már lemaradtam. Viszont októberben lesz Őszi Könyvtári Napok, hátha akkor megint ingyenes lenne. Ha igen, akkor beiratkozom.

A nyíregyházi könyvtár

0 megjegyzés: