2013. július 7., vasárnap

Filmes poszt 1.

Szeretek moziba járni, hiszen teljesen más hangulata van, mint amikor otthon nézek meg egy filmet. Multiplex moziba viszont csak ritkán járok. Egyrészt drága, másrészt van nálunk egy művészmozi, ami sokkal kényelmesebb, otthonosabb, ja és olcsóbb is. Igaz néha a vetítés minősége kívánnivalót hagy maga után, de ez nem olyan vészes. Arra gondoltam, hogy egy kicsit változatosabb legyen a blog, ezentúl röviden mozis élményeimet is megosztom veletek. Íme az első:

Safe Haven - Menedék

amerikai romantikus film, 115 perc, 2013

Nem olvastam a film alapjául szolgáló Nicholas Sparks regényt, sőt még az írótól egy könyvhöz sem volt szerencsém. Filmekhez viszont igen. A Séta a múltba (könyvként a Leghosszabb út) nagy kedvenc, már többször is láttam. A Szerelmünk lapjait szintén nagyon szeretem, a Kedves John!-t (Kedvesem) már nem annyira. A Menedék trailere tetszett, így mikor megláttam, hogy most lesz a moziban, rögtön tudtam, ezt meg kell néznünk. Tesómmal persze egy rugóra jár az agyunk, ő is kapásból ezt nézte ki az e havi műsorkínálatból.

Olyan kis aranyos, romantikus történetre számítottam a trailer alapján, bonyodalmakkal illetve krimiszállal megspékelve. Nem is csalódtam. A történet persze elég kiszámítható, különösen a legvége. Bár ennek ellenére én nagyon is meglepődtem, amikor kiderült, miért és ki elől menekül a főszereplő.

A szereplők összességében jók voltak. A Katie-t játszó színésznő, Julianne Hough szerintem jó választás volt. Még egy filmjét sem láttam, de szívesen megnézném még másban is. Egy egyszerű, kedves és szép lány, semmi extra nincs benne, de olyan természetesség áradt belőle, ami nagyon szimpatikussá tette. A férfi főszereplőt, Alexet megformáló Josh Duhamel neve már nem volt ismeretlen számomra. Viszont egy kicsit csalódást okozott. Nem alakított túl nagyot ebben a filmben. Aki viszont nagyon jó volt, az David Lyons, aki a Katie-t üldöző zsarut játszotta. Annyira ismerős volt az arca, de nem tudtam melyik filmben láttam már korábban. Gyorsan rá is kerestem a neten, így kiderült, hogy a Vészhelyzetben szerepelt. Arra már nem emlékszem abban milyen volt, de itt remekül játszott.

Aki szereti a romantikus filmeket, annak nyugodt szívvel ajánlom. Tökéletes vasárnap délutáni csajos mozifilm.


0 megjegyzés: