J.R.Ward - Újjászületett szerető
Fekete Tőr Testvériség 10.
paranormál-romantikus
Ulpius-Ház, 2012
Oldalak száma: 630
Eredeti ár: 4999 Ft
Fülszöveg: Várandós felének tragikus halála óta Tohrment csak árnyéka önmagának. Testileg-lekileg megtörve kerül vissza a testvériség házába, ám felépülve újult erővel veti bele magát a harcba. Nem sejti, hogy ismét szörnyű végzet leselkedik rá.
Álmában Tohr egyre többször pillantja meg elvesztett szeretteit, akik egy hideg, elszigetelt világban, a Köztesben vegetálnak. Megmentőjéhez, a bukott angyalhoz fordul, hogy segítsen nekik végre az Árnyékba jutni. Amikor azonban Lassiter elmondja neki, hogy az egyetlen megoldás az, ha újra beleszeret valakibe, Tohr biztosan tudja, hogy mindnyájukra szörnyű vég vár…
Ekkor azonban találkozik egy nővel, akinek hozzá hasonlóan keserves sors jutott. Tohr naponta vívja élet-halál harcát az alantasokkal, miközben az új szerelem és szenvedély akarata ellenére egyre inkább a hatalmába keríti... Vajon képes lesz megbékélni, és végleg elengedni a felét, hogy mindannyian nyugalomra találhassanak?
Álmában Tohr egyre többször pillantja meg elvesztett szeretteit, akik egy hideg, elszigetelt világban, a Köztesben vegetálnak. Megmentőjéhez, a bukott angyalhoz fordul, hogy segítsen nekik végre az Árnyékba jutni. Amikor azonban Lassiter elmondja neki, hogy az egyetlen megoldás az, ha újra beleszeret valakibe, Tohr biztosan tudja, hogy mindnyájukra szörnyű vég vár…
Ekkor azonban találkozik egy nővel, akinek hozzá hasonlóan keserves sors jutott. Tohr naponta vívja élet-halál harcát az alantasokkal, miközben az új szerelem és szenvedély akarata ellenére egyre inkább a hatalmába keríti... Vajon képes lesz megbékélni, és végleg elengedni a felét, hogy mindannyian nyugalomra találhassanak?
Ami a könyv elolvasása után eszembe jutott: Megérte ennyit várni Tohr könyvére!
Aki ismer az tudja, hogy nagy FTT rajongó vagyok, a testvérek közül pedig Butch, John Matthew és Tohrment az, aki levett a lábamról. Butch és JM könyve beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, így már alig vártam, hogy 3. kedvencem története is végre megjelenjen. A könyv horribilis ára azonban elrettentett a vásárlástól. Nem túl régen viszont egy bookline-os akciónak köszönhetően féláron sikerült beszereznem és szinte azonnal el is kezdtem olvasni.
A borítótól anno első látásra sokkot kaptam. Egyáltalán nem illik sem a könyvhöz, sem Tohrmenthez. A színe még csak-csak elmegy, de az a pasi a képen .... hát esküszöm olyan, mint egy nő. Az eredeti sem tetszett elsőre, de minél többször látom, annál jobban tetszik. A színe se rossz és a pasi sem. Bár én nem így képzeltem el Torht.
Az első oldalak után majdnem feladtam, annyira zavart a stílus. Van egy egyedi stílusa az írónőnek, a sorozatnak: a humort, a szlenget, a káromkodást nem nélkülözi, amivel nincs is bajom egy bizonyos határig. Amikor viszont már érződik az erőltetettség, az már igenis zavar és elveszi a kedvem az olvasástól. Szerencsére csak az elején esett túlzásba Ward, így a könyv nagyobbik felére a természetesség, a szellemesség jellemző.
Az első oldalak után majdnem feladtam, annyira zavart a stílus. Van egy egyedi stílusa az írónőnek, a sorozatnak: a humort, a szlenget, a káromkodást nem nélkülözi, amivel nincs is bajom egy bizonyos határig. Amikor viszont már érződik az erőltetettség, az már igenis zavar és elveszi a kedvem az olvasástól. Szerencsére csak az elején esett túlzásba Ward, így a könyv nagyobbik felére a természetesség, a szellemesség jellemző.
Ez a rész sokkal inkább az érzelmekről szól, kevésbé pörgős, ugyanis nem sok benne az akció, a harc. Mégis érdekes módon pont ezek a jelenetek voltak azok, amelyeket kissé unalmasnak találtam, nem igazán kötötték le a figyelmemet.
Alantasok szinte nem is szerepelnek ebben a kötetben, aminek örülök is, meg nem is. Örülök, mert sokszor bizony untani szoktak a róluk szóló részek, így nem bántam, hogy most újított Ward, és más kapta az ellenség szerepét. Ám mégsem örülök ennek igazán, mert Xcor és a "banditák bandája" (hogy ez mekkora béna elnevezés!) még a közelébe sem ér egy olyan kaliberű főalantasnak, mint pl. Mr. D vagy Lash. Ennek "köszönhetően" most először fordult elő velem, hogy csaltam egy FTT könyv olvasása során. A nem a főszereplőkről szóló részeket a vége felé én bizony átlapoztam. Igaz, ennek döntő oka az volt, hogy imádtam Tohr és Sen'ki közös jeleneteit és emiatt nem tudott lekötni sem Xcor és az ő nagyratörő tervei, sem Xhex és John házassági problémái. Persze utána végigolvastam rendesen is a könyvet, és igazából azok részek is jók voltak, de ...
Xhexet eddig sem tudtam igazán megkedvelni, és most sem sikerült, sőt. Most még jobban idegesített a férfias természete és viselkedése, mint eddig. Esküszöm sokszor már sajnáltam Johnt, amiért egy ilyen nőt választott magának, mivel Xhex szerintem semmit nem tett a házasságuk megmentése érdekében. Az álláspontját még meg is tudtam érteni, azt viszont nem tudtam elfogadni, hogy nem volt képes még csak keresni sem valamilyen kompromisszumot. Csak a saját igazát hajtogatta és siránkozott, hogy elveszíti Johnt, de tenni nem tett ellene semmit sem.
Az előző részben megismert Xcort utálom úgy, ahogy van. Egy szadista elmebeteg állat, aki tényleg élvezi, ha ölhet, ha kínozhat. Tudom, hogy a Vérontó mellett rettenetes élete volt, és ezért lett olyan, amilyen. De! Vishous is ugyanúgy szenvedett az apja mellett (ha nem jobban), mégis óriási a különbség köztük. Xcorban egyenlőre nem látok semmi jót, szépet és szerethetőt. Már most sejteni lehet, ki lesz az ő párja, amin rendesen ki is akadtam.
Qhuinn és Blay meglepően keveset szerepeltek. Mivel a következő kötet a fiúk könyve lesz, így sokkal többre számítottam. Feltűnik egy új szereplő is: ő Assail, akit szintén nem kedvelek az eddigiek alapján. Olyannak tűnik, mint Rehv és hát én őt sem szeretem.
Akik miatt viszont végül mégiscsak kedvenc lett a könyv, az Tohr és Sen'ki. Az eddigi párosok közül őket szerettem meg a legjobban. Annyira jók együtt! Abszolút összeillenek: két, poklot megjárt ember, vagyis vámpír, akik nehezen és lassan haladva, de végül szembenéznek saját magukkal, a félelmeikkel, a fájdalmaikkal, hogy továbblépjenek.
Nagyon nagy pozitívuma ennek a résznek, hogy végre nem egy olyan szerelmi történet, amiben a pasi meglátja a Nőt és rögtön egy morgás kíséretében "Az enyém" gondolat fogalmazódik meg benne. Kapcsolatuk hosszú időn keresztül alakul és fejlődik és nemcsak azért, mert az ismeretségük évszázadokkal korábbra tehető. Egy teljes évet ölel fel a regény, mialatt az érzéseik fokozatosan változnak és mélyülnek el egymás iránt. A sors vért, verejtéket és könnyeket követel Tohrtól Wellsie felszabadításáért cserébe, és Ward valami hihetetlen jól oldotta meg és mutatta ezt be. Ahol kellett ott szenvedélytől fűtött és izgalmas volt, ahol kellett ott földbe döngölően és szivet facsaróan megható.
Amit sajnálok, hogy Tohrment kiábrándítóan sokat káromkodik oda egyáltalán nem illő helyzetekben. Ez annyira nem volt rá jellemző! Wellsie-vel olyan tisztelettudóan beszélt, ezért számomra kifejezetten illúzióromboló volt, amikor pl. Sen'kinek azt mondja intim pillanatokban, hogy: basszus! Haragszom is emiatt Wardra, hogy ilyen alulkultúrálttá változtatta az egyik kedvenc szereplőmet!
Minden FTT rész végén van valami csavar, ami majdhogynem meghiúsítja, hogy a szerelmesek együtt legyenek. Ez most elképesztően jó lett! Már amúgy is padlóközelben voltam a korábbi jelenettől, melyben Thor elbúcsúzik a szeretteitől, így egy ilyen nem várt fordulat végképp padlóra küldött.
Bár a mellékszálak miatt összességében nem került be számomra a sorozat legjobbjai közé, mégsem tudok nem kedvencként tekinteni rá.
Ahogy én látom: 4,5 pont + kedvenc!
Xhexet eddig sem tudtam igazán megkedvelni, és most sem sikerült, sőt. Most még jobban idegesített a férfias természete és viselkedése, mint eddig. Esküszöm sokszor már sajnáltam Johnt, amiért egy ilyen nőt választott magának, mivel Xhex szerintem semmit nem tett a házasságuk megmentése érdekében. Az álláspontját még meg is tudtam érteni, azt viszont nem tudtam elfogadni, hogy nem volt képes még csak keresni sem valamilyen kompromisszumot. Csak a saját igazát hajtogatta és siránkozott, hogy elveszíti Johnt, de tenni nem tett ellene semmit sem.
Az előző részben megismert Xcort utálom úgy, ahogy van. Egy szadista elmebeteg állat, aki tényleg élvezi, ha ölhet, ha kínozhat. Tudom, hogy a Vérontó mellett rettenetes élete volt, és ezért lett olyan, amilyen. De! Vishous is ugyanúgy szenvedett az apja mellett (ha nem jobban), mégis óriási a különbség köztük. Xcorban egyenlőre nem látok semmi jót, szépet és szerethetőt. Már most sejteni lehet, ki lesz az ő párja, amin rendesen ki is akadtam.
Qhuinn és Blay meglepően keveset szerepeltek. Mivel a következő kötet a fiúk könyve lesz, így sokkal többre számítottam. Feltűnik egy új szereplő is: ő Assail, akit szintén nem kedvelek az eddigiek alapján. Olyannak tűnik, mint Rehv és hát én őt sem szeretem.
Akik miatt viszont végül mégiscsak kedvenc lett a könyv, az Tohr és Sen'ki. Az eddigi párosok közül őket szerettem meg a legjobban. Annyira jók együtt! Abszolút összeillenek: két, poklot megjárt ember, vagyis vámpír, akik nehezen és lassan haladva, de végül szembenéznek saját magukkal, a félelmeikkel, a fájdalmaikkal, hogy továbblépjenek.
Nagyon nagy pozitívuma ennek a résznek, hogy végre nem egy olyan szerelmi történet, amiben a pasi meglátja a Nőt és rögtön egy morgás kíséretében "Az enyém" gondolat fogalmazódik meg benne. Kapcsolatuk hosszú időn keresztül alakul és fejlődik és nemcsak azért, mert az ismeretségük évszázadokkal korábbra tehető. Egy teljes évet ölel fel a regény, mialatt az érzéseik fokozatosan változnak és mélyülnek el egymás iránt. A sors vért, verejtéket és könnyeket követel Tohrtól Wellsie felszabadításáért cserébe, és Ward valami hihetetlen jól oldotta meg és mutatta ezt be. Ahol kellett ott szenvedélytől fűtött és izgalmas volt, ahol kellett ott földbe döngölően és szivet facsaróan megható.
Amit sajnálok, hogy Tohrment kiábrándítóan sokat káromkodik oda egyáltalán nem illő helyzetekben. Ez annyira nem volt rá jellemző! Wellsie-vel olyan tisztelettudóan beszélt, ezért számomra kifejezetten illúzióromboló volt, amikor pl. Sen'kinek azt mondja intim pillanatokban, hogy: basszus! Haragszom is emiatt Wardra, hogy ilyen alulkultúrálttá változtatta az egyik kedvenc szereplőmet!
Minden FTT rész végén van valami csavar, ami majdhogynem meghiúsítja, hogy a szerelmesek együtt legyenek. Ez most elképesztően jó lett! Már amúgy is padlóközelben voltam a korábbi jelenettől, melyben Thor elbúcsúzik a szeretteitől, így egy ilyen nem várt fordulat végképp padlóra küldött.
Bár a mellékszálak miatt összességében nem került be számomra a sorozat legjobbjai közé, mégsem tudok nem kedvencként tekinteni rá.
Ahogy én látom: 4,5 pont + kedvenc!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése