2012. augusztus 5., vasárnap

Jeaniene Frost - Karó és sírhant

Jeaniene Frost - Karó és sírhant
Cat & Bones 2.
paranormál romantikus
Ulpius-ház, 2010
Oldalak száma: 366
Eredeti ár: 3499 Ft


Fülszöveg: Cat miután leszámolt egy veszedelmes emberkereskedő bandával és fájdalmas búcsút vett vámpír szerelmétől, új névvel és személyazonossággal él tovább. Az FBI egyik különleges és szupertitkos csoportjának vezetőjeként küzd a gyilkos vámpírok ellen. Minden oka meglehetne az elégedettségre, de a sötét múlt árnyai újra kísérteni kezdik. Megváltozott élete új szerelmet is tartogat, ám egy esküvőn váratlanul ismét Bones mellé sodródik, akinek nagyobb szüksége van rá, mint eddig bármikor…

Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász sorozata fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében. Humorral, érzékiséggel, és hihetetlen izgalmakkal teli könyveit felejthetetlen karakterekkel népesíti be. A Cat és Bones páros egycsapásra világhírű lett, a sorozat pedig vezeti a sikerlistákat.

Ami a könyv elolvasása után eszembe jutott: Hát, hát, hát. Nem is tudom, nem is tudom....


A sorozat első részét imádtam. Emlékszem teljesen odavoltam, hogy nekem kell, de rögtön a folytatás. Most már a kezemben van, de az örömöm nem felhőtlen. Merthogy ez nekem nem tetszett annyira. Jó volt, jó volt, de valahogy mégsem az igazi.

Először is a történet. Szinte teljesen ugyanaz, mint az első részben. Jó, lehet, ez egy kicsit túlzás, de nagyon hasonló. Cat. Bones. Együtt. Harc. Exek. Ellenség. Küzdelem. Győzelem. Ezt most nagyon leegyszerűsítettem, de az alapsztori lényegében ez. Persze teljesen más a körítés, sok minden más is történik, de én mégis többet, több újat, valami mást vártam volna. Ettől függetlenül tetszett, hisz voltak benne fordulatok, meg is lepődtem egy párszor. Csak sehogy sem tudtam elvonatkoztatni az előző résztől. Többször is eszembe jutott: ott is így volt, ott is ez volt, ott is ilyesmi történt stb.

Másodszor Cat. Húú, az elején annyira, de annyira nem volt szimpatikus. Mintha nemcsak az élete, hanem maga Cat is teljesen új lenne. Oké, hogy ő maga egy fegyver, a legértékesebb tagja a csapatnak, de néha már-már nagyképűnek, lekezelőnek tűnt. Az a túlzott lazaság pedig, ami a "tökös csaj" imidzshez illő megjegyzéseiben megnyílvánult, hááát....engem idegesített. Erőltetettnek éreztem. Aztán rájöttem, mi a hiba. Bones. Vagyis Bones hiánya. Bones nélkül nem az igazi. Sem Cat, sem a könyv.

Bones nálam még mindig álompasi.

Imádom a humorát. A Justinaval közös jelenetei szenzációsak! Hatalmasakat lehet rajta nevetni. Ahogy kezeli azt a nőt, nem semmi!

"Ha valakin varázslat van, Justina, akkor az én vagyok. A te lányod varázsolt el öt évvel ezelőtt, és még mindig nem sikerült szabadulnom. És biztosan örülni fogsz, ha megtudod, hogy a kapcsolatunk folytatása mellett döntöttünk. Ne fáradj a gratulációval - hidd el, az arcodról mindent le tudok olvasni..."

A Cattel közös jelenetek is felejthetetlenek, csak más szempontból. :o) Imádom, ahogy kimutatja a Cat iránti szerelmét. A szavaival, a figyelmével, az odaadásával, azzal a vámpíros tulajdonvédő ösztönével.  És még ott van az a bizonyos 32. fejezet is. Húúúú!!!

Ja, és imádom, amikor azt mondja: Cicuska. 

Egy dolog viszont mégiscsak zavart benne, de ez nem az ő hibája. Hanem a fordítóé. Állandóan szortyintott! Hol bosszúsan, hol dühösen, hol megvetően. És nem csak ő. Szinte mindenki. Az első részben is sokszor volt ez a szó, de ott nem idegesített ennyire. Mégsem ez vitte el a pálmát nálam, hanem "az agyaraim leve" kifejezés. Amikor megláttam, esküszöm nem tudtam, sírjak vagy nevessek?

Szerettem azokat a részeket, melyekben Cat csapata szerepelt. Érezni lehetett, milyen szoros kapcsolat fűzi Catet az embereihez, különösen a parancsnokaihoz. Törődött velük, felelősséget érzett értük, megkedvelte őket. És én is. Coopert azért, mert nem hagyta, hogy az előítéletei befolyásolják, Juant a jókedvűségéért, a flörtölős szövegéért, Tate-et amiért olyan igazi katona, de mégsem vakon, ész nélkül teljesíti a parancsokat. A Bones-szal folytatott kakaskodása pedig igencsak szórakoztató.

Volt még egy dolog, amit  furcsállottam és sajnáltam, hogy Frost így oldotta meg. Ez pedig a "Hány éves vagyok?" jelenet. (Ha elolvasod, tudni fogod, mire gondolok.) Nem hiszem el, hogy Catnek soha nem jutott eszébe az, amire Bones hívta fel a figyelmét, hogy semmi sem tűnt fel neki. Egy kicsit úgy éreztem, az írónő lebutítja Catet ebben a kérdésben. Kár volt, jobb lett volna, ha másképp, ha magától jön rá, vagy legalábbis sejt valamit.

A borító - bár közel sincs olyan jó, mint az eredeti -, mérföldekkel jobb, mint az előző köteté. De amúgy ez sem nyerte el a tetszésem. Az a pasi, hogy tartja már a karját a fejénél?! Mintha nem is az ő keze lenne. Enyhén szólva is elég fura és béna.

Ahogy én látom: 4 pont


Kapcsolódó molyos kihívások:

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

egy élmény volt olvasni ahogy kiértékelted...bennem is hasonló érzéseket keltett..én már olvastam a 6. részéig és ajánlom mindenkinek:)amúgy tényleg nagyon jó ez a blog, csak így tovább;)

Gica írta...

örülök, hogy tetszett a kis irományom:) és hogy tetszik a blog, köszi a biztatást !
A 3. és 4. rész már nekem is megvan, de valahogy nem jutottam még odáig, hogy el is olvassam. De most legalább kedvet hoztál hozzá! :)