Alastair 1.
történelmi romantika
Gabo, 2012
Oldalak száma: 430
Eredeti ár: 2490 Ft
Fülszöveg: Justin Alastair, a hideg szívű Avon herceg bosszút akart állni valakin; ebből a megfontolásból vásárolt meg egy vörös hajú párizsi utcagyereket, akit apródjává tett. Avon gyanította, hogy a finom vonású szép apród, Léon valójában Léonie, és nem más, mint az elvetemült Saint-Vire gróf törvényes leánya, akit a gróf fiú örökös iránti mindenre elszánt aljas vágya fosztott meg örökségétől. A herceg terve egyszerű volt: Léonie-t ellensége előtt parádéztatni, ártatlan gyámoltjával visszaköveteltetni születési jogait, és ezzel tönkretenni valódi apját. Ám a herceg nem számított arra, hogy Léonie bámulatos átalakulása milyen gyengéd érzelmeket támaszt benne… és már beindította a veszélyes ármány gépezetét…
Georgette Heyer 1902-ben született, Közel hatvan romantikus regényt és detektívtörténetet írt. Regényeinek szellemességéért és humoráért ünnepelték, történelmi hitelességéről volt híres. Azt tartják róla, hogy ő alapította meg a ma ismert 19. századi romantikus regény műfaját. Számos író tekinti ihletőjének műveit… és olvasók milliói gyűjtik könyveinek példányait.
Ami a könyv elolvasása után eszembe jutott: Amikor becsuktam a könyvet, a hátsó borítón lévő idézeten akadt meg a pillantásom:
„Gratulálunk Miss Heyernek életerejéért, elevenségéért, finom humoráért és azért, hogy képes olyan történetet mesélni nekünk, amit olvasva eláll a lélegzetünk a gyönyörűségtől."Nem tudok vele egyetérteni. Nekem nem állt el a lélegzetem a gyönyörűségtől.
Boston Evening Transcript
Már régóta szemezgetek Georgette Heyer könyveivel, de olyan szélsőséges kritikákat olvastam a már magyarul is megjelent regényeiről, hogy féltem belevágni. Aztán azt hallottam, az Alastair-trilógiájának kötetei a legjobb írásai közé tartoznak, így gondoltam, itt az ideje a megismerkedésnek.
A borító tetszik, igazán illik a könyvhöz. Teljesen visszatükrözi azt a korszakot, amelyben a történet játszódik. És még azt is el tudom hinni, hogy a kép a főhősnőt ábrázolja.
A cím viszont nekem olyan értelmetlen. Egyszerűen nem tudom összekapcsolni a könyvvel.
Maga az alaptörténet nekem nagyon tetszett. Volna. Csakhogy. Szerintem sokkal több lehetőség van ebben a sztoriban, mint ami a könyvben megvalósult. Nagyon sok minden történik, mégis úgy éreztem, hogy semmi sem történik. Egyes részek olyan csipri-csupri dolgokról szóltak, ami más könyvben egy oldal alatt el van intézve, itt viszont egy teljes fejezetet szánt rá az írónő!
Maga az alaptörténet nekem nagyon tetszett. Volna. Csakhogy. Szerintem sokkal több lehetőség van ebben a sztoriban, mint ami a könyvben megvalósult. Nagyon sok minden történik, mégis úgy éreztem, hogy semmi sem történik. Egyes részek olyan csipri-csupri dolgokról szóltak, ami más könyvben egy oldal alatt el van intézve, itt viszont egy teljes fejezetet szánt rá az írónő!
Nem emlékszem, volt-e már olyan, hogy egy szereplőnek már a neve is zavart volna. Most viszont ez is megtörtént, mert Avon hercegének keresztnevétől állandóan a számat húzgáltam. Én ugyanis a Justint inkább egy modernebb névnek gondolom, és sehogy sem tudtam összepárosítani egy 18. századi angol nemessel. Szívesebben olvastam volna egy Henryről, Anthonyról vagy Williamről, akármennyire elcsépelt nevek is ezek. Persze ez csak egy apróság, de igen bosszantó volt, hogy ahányszor megláttam a nevét, mindig Justin Timberlake jutott az eszembe. :D Így viszont nem tudtam úgy elképzelni Justin Alastairt, amilyennek lennie kellett volna. Márcsak azért sem, mert a könyv főhőse már túl van a 40. életévén. És itt jön számomra egy újabb zavaró részlet. A korkülönbség. Leónie még húsz éves sincs, így a herceg akár az apja is lehetne. Én pedig egyszerűen nem tudtam ettől elvonatkoztani. Lehet az is közrejátszik, hogy sosem voltam oda a nálam jóval idősebb pasikért, valahogy nekem nem jönnek be az apám korabeliek. De ha még félre is teszem a nagy korkülönbség miatti fenntartásomat, akkor sem éreztem azt, hogy a két főszereplő között valódi szerelem lenne. Nekem ez nem volt szerelem, nem tűnt annak, inkább apa-lánya kapcsolatnak.
A főhősnőt az elején kedveltem, a vége felé már annál kevésbé. Léonie egy fiatal lány, aki régóta rossz körülmények között él, ráadásul kénytelen fiúnak tettetni magát. Aztán jön Avon hercege, megmenti őt, s apródjának fogadja. Léonie hősként tiszteli a herceget, lesi minden kívánságát, görcsösen ragaszkodik hozzá. Hogy ezek az érzések mikor változtak át szerelemmé? Én nem jöttem rá. Szerintem Léonie összekeverte a hálát a szerelemmel. Az elején még mulatságos volt, hogy annyira védi az ő drága Monseigneur-jét, a végén már inkább idegesítő.
Miután őkegyelmessége a gyámleányaként mutatja be a párizsi előkelő körökben, mindenki el van tőle ragadtatva. Kb. innentől kezdtem egyre jobban nem kedvelni. Szellemesnek, humorosnak és elragadónak találták, szerintem inkább gyerekes, hisztis, és akaratos volt.
Alastair egy tipikus herceg. Minden mondatában, minden mozdulatában ott volt nemesi származásának mivolta. Sugárzott belőle a felsőbbrendűségi érzés, lekezelő volt és kimért, tele iróniával. És én bírtam. Sajnáltam, hogy a humora a könyv végére megkopott.
A fordítás nagyon jól sikerült. Kár, hogy időnként becsúszott egy-egy névcsere, ami miatt több párbeszéd is zavarossá vált. Rengeteg francia szó, illetve kifejezés is szerepel a könyvben. Színesítették ugyan a történetet, de nekem ez már sok volt. Nem beszélve arról, hogy gőzöm nem volt, hogy kell kiejteni őket, így általában csak átfutottam rajtuk. Az viszont tetszett, hogy a lap alján lehetett olvasni a magyar jelentést, nem pedig a könyv hátulján. Utálom, ha olvasás közben állandóan hátra kell lapozgatni.
A regény "kora" (1926-os a könyv) és műfaja miatt a legjobban attól tartottam, hogy nem fog tetszeni a stílusa. Nem szeretem ugyanis a cikornyás beszédet, ha egy egyszerű kérdés vagy válasz több soros, udvariaskodó mondatból áll. A korra jellemző finomkodó beszédmodor persze elengedhetetlen egy ilyen könyv esetében, de nem mindegy milyen mennyiségben kell ilyet olvasnom. Néha már átlépte tűréshatáromat. A legjobban pedig az fárasztott, amikor értetlenkedtek a szereplők.
Mégis volt valami ebben a könyvben, ami megfogott. És ez szerintem csakis Heyer érdeme. Mert, hogy mi fogott meg benne, igazán nem tudnám megmondani. Egyszerűen csak olvastatta magát, érdekelt mi lesz a következő oldalon, eszembe se jutott, hogy félbehagyom. Pedig tényleg annyi minden nem tetszett benne. Összességében mégis egy jó könyvnek tartom. Engem teljesen meggyőzött Heyer arról, hogy a többi művét is kezembe vegyem.
Ahogy én látom: 3,5 pont
Kapcsolódó molyos kihívások:
Miután őkegyelmessége a gyámleányaként mutatja be a párizsi előkelő körökben, mindenki el van tőle ragadtatva. Kb. innentől kezdtem egyre jobban nem kedvelni. Szellemesnek, humorosnak és elragadónak találták, szerintem inkább gyerekes, hisztis, és akaratos volt.
Alastair egy tipikus herceg. Minden mondatában, minden mozdulatában ott volt nemesi származásának mivolta. Sugárzott belőle a felsőbbrendűségi érzés, lekezelő volt és kimért, tele iróniával. És én bírtam. Sajnáltam, hogy a humora a könyv végére megkopott.
A fordítás nagyon jól sikerült. Kár, hogy időnként becsúszott egy-egy névcsere, ami miatt több párbeszéd is zavarossá vált. Rengeteg francia szó, illetve kifejezés is szerepel a könyvben. Színesítették ugyan a történetet, de nekem ez már sok volt. Nem beszélve arról, hogy gőzöm nem volt, hogy kell kiejteni őket, így általában csak átfutottam rajtuk. Az viszont tetszett, hogy a lap alján lehetett olvasni a magyar jelentést, nem pedig a könyv hátulján. Utálom, ha olvasás közben állandóan hátra kell lapozgatni.
Mégis volt valami ebben a könyvben, ami megfogott. És ez szerintem csakis Heyer érdeme. Mert, hogy mi fogott meg benne, igazán nem tudnám megmondani. Egyszerűen csak olvastatta magát, érdekelt mi lesz a következő oldalon, eszembe se jutott, hogy félbehagyom. Pedig tényleg annyi minden nem tetszett benne. Összességében mégis egy jó könyvnek tartom. Engem teljesen meggyőzött Heyer arról, hogy a többi művét is kezembe vegyem.
Ahogy én látom: 3,5 pont
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése