2013. július 17., szerda

Filmes poszt 2.

Amikor Simone Elkeles Tökéletes kémiáját olvastam, akkor hallottam egy hasonló rossz fiú - jó kislány történetről, amelyet meg is filmesítettek. Ez volt a Felhők felett három méterrel. (3MSC) Megnéztem és imádtam. A film egyik betétdalát pedig már régóta használom csengőhangként.  Mikor megtudtam, hogy lesz 2. része, alig vártam, hogy láthassam. Ha jól emlékszem a spanyol bemutató még tavaly volt, így egy év késéssel kis hazánkba is megérkezett a folytatás.

Tengo ganas de ti - Téged akarlak

spanyol romantikus film, 124 perc, 2012 
Sajnos már korábban belefutottam egy hatalmas spoilerbe, így tudtam mi lesz a film vége, ennek ellenére szerencsére ez semmit nem vont le a film élvezhetőségéből. Nagyon tetszett, bár összességében nálam nem múlta felül az első részt. 

Az első filmkockák utáni első gondolatom az volt, hogy "Úristen, de jó, hogy feliratos!". (A tesómé: "Úristen, de jó ez a pasi" :DD)  Eleve sokkal jobban szeretem eredeti nyelven nézni a filmeket és a 3MSC-t is így láttam. A húgom viszont nem, és elmondása szerint borzadály volt, szóval örültem, hogy nem rontották el a filmet egy rossz szinkronnal. Ráadásul ez a film szerintem akkor kerek és akkor élvezhető 100%-osan, ha spanyolul nézi az ember. 

Bár romantikus film, ne várjatok egy csöpögős, rózsaszín fellegekben játszódó történetet. Egy nagy szerelem elvesztésének fájdalmáról, a továbblépés hosszú és cseppet sem könnyű folyamatáról, egy új kapcsolat kibontakozásának és elmélyülésének nehézségeiről szól.

Tetszettek az utalások az előző részre. Nemcsak azért, mert így felelevenedtek Hache (Mario Casas) és Babi  (Maria Valverde) szerelmének meghatározó pillanatai, hanem azért is, mert ezek a jelenetek nagyon jól tükrözték Hache érzéseit is. Voltak olyan részek viszont, amelyeknek nem sok értelmét láttam, inkább csak időhúzásnak voltak jók. Gint bármennyire is próbáltam, igazán nem tudtam megkedvelni. Nekem az ilyen "csávókáim, én laza csaj vagyok és nekem senki se dumáljon" típus nagyon nem szimpatikus. Amúgy az őt alakító színésznő  (Clara Lago) szerintem nagyon szép, olyan bájos, kedves arca van és viszonylag nem is játszotta rosszul ezt a, számomra sokszor ellenszenves karaktert.

Ha szeretitek a nem happy end-del végződő love story-kat, akkor mindenképpen ajánlom figyelmetekbe mind a két részt. (És talán, de csak talán lesz 3. rész is. Tud róla valaki valamit?)


2013. július 14., vasárnap

Andrea Cremer - A döntés

Andrea Cremer - A döntés
Nightshade 3.
ifjúsági, fantasy
Egmont-Hungary, Egmont Dark, 2012
Oldalak száma: 424
Eredeti ár: 3999 Ft

Fülszöveg: Calla mindig is szerette a harcot, de a végső küzdelemben nem csak a csatatéren kell helytállnia. Úgy dönt, hogy megmenti Rent, ám emiatt Shay féltékeny lesz. Callának gondoskodnia kell az öccséről, Anselről is, akit árulónak bélyegeznek. Bizonyítania kell, hogy méltó az alfa névre, és számtalan veszéllyel szembenéznie, hogy falkájával és a keresőkkel egyszer s mindenkorra megszabadítsák a világot a vigyázók mágiájától. Végül azt is el kell döntenie, mihez kezdjenek a háború után – feltéve, hogy túlélik.

A New York Times bestsellerlistás szerzője, Andrea Cremer regénye, a Nightshade-trilógia utolsó kötete az elsőtől az utolsó oldalig lebilincseli az olvasót, méltó befejezése a nagyszerű sorozatnak.

Ami a könyv elolvasása után eszembe jutott: Miért? Miért? Miért???????

2013. július 13., szombat

Andrea Cremer - A keresők

Andrea Cremer - A keresők
Nightshade 2.
ifjúsági, fantasy
Egmont-Hungary, Egmont Dark, 2011
Oldalak száma: 392
Eredeti ár: 3999 Ft

Fülszöveg: Calla Tor esküdt ellenségei, a keresők fogságában tér magához, és biztos abban, hogy a napjai meg vannak számlálva. Ám a keresők ajánlatot tesznek: szabadon engedik, ha segít nekik legyőzni korábbi urait, a vigyázókat, ráadásul így megmenthetné a falkáját és egykori vőlegényét, Rent is.

De nem túl nagy ár ez a szabadságért? És Shay minden körülmények között mellette áll-e majd a küzdelemben? Callának döntenie kell a sorsáról, arról, hogy melyik oldalon száll harcba.
Vajon hány próbatételt élhet túl az igaz szerelem?

Ami a könyv elolvasása után eszembe jutott: De olvasnám még, még, még ....

2013. július 7., vasárnap

Filmes poszt 1.

Szeretek moziba járni, hiszen teljesen más hangulata van, mint amikor otthon nézek meg egy filmet. Multiplex moziba viszont csak ritkán járok. Egyrészt drága, másrészt van nálunk egy művészmozi, ami sokkal kényelmesebb, otthonosabb, ja és olcsóbb is. Igaz néha a vetítés minősége kívánnivalót hagy maga után, de ez nem olyan vészes. Arra gondoltam, hogy egy kicsit változatosabb legyen a blog, ezentúl röviden mozis élményeimet is megosztom veletek. Íme az első:

Safe Haven - Menedék

amerikai romantikus film, 115 perc, 2013

Nem olvastam a film alapjául szolgáló Nicholas Sparks regényt, sőt még az írótól egy könyvhöz sem volt szerencsém. Filmekhez viszont igen. A Séta a múltba (könyvként a Leghosszabb út) nagy kedvenc, már többször is láttam. A Szerelmünk lapjait szintén nagyon szeretem, a Kedves John!-t (Kedvesem) már nem annyira. A Menedék trailere tetszett, így mikor megláttam, hogy most lesz a moziban, rögtön tudtam, ezt meg kell néznünk. Tesómmal persze egy rugóra jár az agyunk, ő is kapásból ezt nézte ki az e havi műsorkínálatból.

Olyan kis aranyos, romantikus történetre számítottam a trailer alapján, bonyodalmakkal illetve krimiszállal megspékelve. Nem is csalódtam. A történet persze elég kiszámítható, különösen a legvége. Bár ennek ellenére én nagyon is meglepődtem, amikor kiderült, miért és ki elől menekül a főszereplő.

A szereplők összességében jók voltak. A Katie-t játszó színésznő, Julianne Hough szerintem jó választás volt. Még egy filmjét sem láttam, de szívesen megnézném még másban is. Egy egyszerű, kedves és szép lány, semmi extra nincs benne, de olyan természetesség áradt belőle, ami nagyon szimpatikussá tette. A férfi főszereplőt, Alexet megformáló Josh Duhamel neve már nem volt ismeretlen számomra. Viszont egy kicsit csalódást okozott. Nem alakított túl nagyot ebben a filmben. Aki viszont nagyon jó volt, az David Lyons, aki a Katie-t üldöző zsarut játszotta. Annyira ismerős volt az arca, de nem tudtam melyik filmben láttam már korábban. Gyorsan rá is kerestem a neten, így kiderült, hogy a Vészhelyzetben szerepelt. Arra már nem emlékszem abban milyen volt, de itt remekül játszott.

Aki szereti a romantikus filmeket, annak nyugodt szívvel ajánlom. Tökéletes vasárnap délutáni csajos mozifilm.


A.O.Esther - Hívogat a fény

A.O.Esther - Hívogat a fény
Összetört glóriák 2.
romantikus fantasy
Decens Magazin Média, 2013
Oldalak száma: 464
Eredeti ár: 3990 Ft

Fülszöveg: Noha Sophiel teljesítette első küldetését, az Égiek újabb feladattal bízzák meg: fel kell kutatnia a Mindenség Térképét, mielőtt avatatlan kezekbe kerülne. A háromdimenziós térkép a titkos átjárókat rejti, amelyek összekötik a Földet a Mennyországgal és a Pokollal. A Sors azonban újra közbeszól és Sophiel angyal létére megbetegszik: teste lassan, de megállíthatatlanul fénnyé kezd válni, és a lány megkezdi a versenyfutást az idővel.
A Föld előtt nem titok többé, hogy ki szabadította ki az Elveszett lelkeket, így hamarosan a Sötét Angyalok is megtudják, ki volt az áruló, aki szabadon engedte a Bardo várában raboskodó angyalokat.
A vezérek Elijah vezetésével hajtóvadászatot indítanak Sophiel ellen, akinek újra menekülnie kell, miközben egy szerencsétlen helyzet folytán megbetegszik: fizikai teste egyre gyengülni kezd, s a szentekhez hasonlóan lassanként fénnyé válik, s hacsak nem sikerül nagyon gyorsan valamilyen gyógyírt találni nem evilági bajára, a Fény hazahívja…

Ami a könyv elolvasása után eszembe jutott: Hú ha, mi lesz még itt a 3. részben?!