2012. december 31., hétfő

Az év utolsó napja

Így, a 2012-es év végén óránként jönnek az összegző posztok, amit nagyon szívesen szoktam olvasgatni. Gondoltam rá, hogy én is írok egyet, de súlyos időhiány miatt az ilyen jellegű bejegyzés nálam most el fog maradni. Na, de majd jövőre! :D

Kívánok Minden Kedves Olvasómnak Szeretetben és Könyvekben Gazdag Békés, Boldog Új Esztendőt!


2012. december 28., péntek

Csökkentsd a várólistádat 2013


Először fogok részt venni Lobo várólista csökkentős kihívásában. Nagy dilemma után két listát is létrehoztam, biztos, ami biztos alapon. Remélem sikerül majd teljesíteni.

Íme az elsődleges lista:


És az alternatív lista:


2012. december 15., szombat

Hírek röviden


Az első hír nem könyvről, hanem rólam szól. December 1-jétől ugyanis újra dolgozó nő lettem. Tudom, nem illik a mostani gazdasági és munkaügyi helyzetben panaszkodni, de iszonyatosan nehéz majd ' három év után újra munkába állni. Most folyamatosan tanulok, pótolom a kiesett ismereteket, közben teszteket írok, vizsgázok. Borzasztóan fárasztó. Alig élek. Így sajnos egy másodperc időm sincs, hogy olvassak, pedig annyi mindent szeretnék, hisz tele van a polcom jobbnál jobb könyvekkel. Rengeteg véleménnyel vagyok elmaradva, de igyekszem pótolni őket. Az biztos, hogy most már rövidebbek lesznek a könyvekről szóló posztok, mert egyszerűen nem győzöm munka mellett. De abbahagyni meg nem akarom, mert szeretem ezt a blogot :)

Na, de most már nézzük mi újság a könyves világban! És mivel közeleg a Karácsony, így a téma: különleges akciók:)

Cor Leonis Kiadó:
A Marie Claire december 14-i, illetve a Nők Lapja december 19-i számában 1000 Ft-os kupont találsz, amit bármely kiadványukra (tehát a könyvcsomagokra, az akciós és outlet könyvekre is!) fel lehet használni. Akkor használható fel a kupon, ha a rendelni kívánt könyvek értéke eléri a kupon összegét, illetve minden rendelésnél egyszerre csak egy kupont lehet érvényesíteni. Jó hír, hogy határidő nélküliek. Így akár a jövő évi megjelenéseknél is beválthatóak.

Most pedig december 24-ig minden nap más-más könyvüket vásárolhatod meg a 35 % kedvezménnyel a kiadó könyváruházában.

EGMONT Hungary:
Ha még nem tetted, akkor december 17-ig van lehetőséged a kiadó 2+1 akciójában beszerezni a hiányzó Egmont Dark vagy Myzt könyveidet! A webshopos 20% kedvezménnyel együtt él az akció! Így tényleg nagyon jó áron lehet megvenni akár Nalini Singh vagy Larissa Ione regényeit. A Darkos könyveket nagyon ritkán akciózzák, így ez egy kihagyhatatlan lehetőség!

Könyvmolyképző Kiadó
Minden nap meglepetés egyészen szentestéig! Ajándék könyvrészletek, akár 50% kedvezmény a kiadó karácsonyfáján! Ráadásul már 2 könyv vásárlása esetén is ingyenes a szállítás.

Ulpius-Ház Kiadó
Folyamatosan jelennek meg a régóta várt könyvek :)
A Libriben és az Alexandrában, valamint a kiadó webshopjában is december 31-ig 2+1 akcióban lehet válogatni és vásárolni akár az újdonságok közül is! Az online alapkedvezményekkel nem összevonható az akció, kiv. Libri, ott a törzsvásárlói kedvezmény is igénybe vehető.
És ami számomra a legjobb hír volt: végre Debrecenben is van Ulpius bolt!!!!
Ráadásul most már nekem is van törzsvásárlói kártyám, amibe a korábbi netes vásárlásaim után, visszamenőleg megkaptam a pecséteket!

2012. december 6., csütörtök

Könyvajánló


Kell! Kell! Kell!

Ez jutott eszembe, amikor megláttam A. O. Esther Elveszett lelkek című könyvének borítóját. A fülszöveg is tetszik, nagyon-nagyon kíváncsi vagyok milyen lehet a könyv. Egy többrészes (valószínűleg 5-6 rész) sorozat kezdő kötetéről van szó. Az írónő ráadásul magyar, Aszódi-Ordódy Eszternek hívják. A könyv pedig már megjelent!

A. O. Esther - Elveszett lelkek
Összetört Glóriák 1.
romantikus fantasy
Decens Magazin Média Kft., 2012
Oldalak száma: 450
Eredeti ár: 3999 Ft

Fülszöveg: Hiszel a végzetben? A sorsszerű szerelemben?
Az Univerzum végtelen csendjében különös fényben ragyogó üvegcsékről suttognak. Úgy tartják, az ezüstszállal lezárt parányi palackoknak közük van élethez s halálhoz, ezért angyalok ezrei szállnak alá, hogy megszerezzék a világmindenség titokzatos kincsét. Sophiel, a bájos fiatal angyal lány glóriája és szárnyai nélkül érkezik a Földre, hogy küldetését teljesítse, ám nem számol azzal, hogy a halandó léttel emberi érzéseket is kap odafentről. A félelem, a fájdalom, a kétely és a gyász ugyanúgy ismeretlen fogalom számára, mit az életre szóló barátság, a keserű féltékenység, vagy a mindent felemésztő szerelem - de vajon meg tud birkózni mindezzel az ellenséggel való küzdelem során? Képes lesz-e vakon hinni, s véghezvinni feladatát?
Elijah a Sötét Angyalok vezére, harcos katona, aki sajátosan gondolkozik a jó és a rossz fogalmáról, miközben önálló életet élő, nyolcágú lángoló ostora - szövetségesei sorait erősítve - teszi a dolgát. Kiátkozott angyalként ő a legidősebb idelent, s bár maga sem hisz benne, egy váratlan esemény folytán örökre megváltozik az élete, s ezzel létezésének értelme.
Két össze nem illő lélek - és egy elkerülhetetlen találkozás, amely alapjaiban rengeti meg a világot…