2012. május 28., hétfő

Egyszer egy királyfi

Kislányom még nincs két éves, így főként kemény lapokból készült képeskönyveket, leporellókat vásárolok neki. Ezek bírják a megpróbáltatásokat, a vidám rajzocskákat pedig szívesen nézegeti. Kedvelem a Santos kiadó könyvecskéit, különösen azokat, melyeket Radvány Zsuzsa rajzai díszítenek. Bájos kis figurái mind kicsiket, mind nagyokat elbűvölnek.


Az Egyszer egy királyfit ugyan nem Radvány Zsuzsa, hanem Eszes Hajnal rajzolta, viszont a Kicsi kedvenc dalocskája, így ez a leporelló is meg van már neki. 
A netről rendeltem, így sajnos pici szívfájdalommal vettem tudomásul, hogy nem az a szöveg van  benne, ahogyan én ismerem a dalt. 
Ahogyan én tanultam és most éneklem a lányomnak:


2012. május 25., péntek

Könyvesboltból érkezett

Ebben a hónapban már nem tervezek több könyvvásárlást, így összefoglalom májusi szerzeményeimet. Kicsit sikerült túlköltekeztem magam, de ha olyan jó kis akciót sikerült kifognom, akkor nincs mit tenni, be kell szerezni a vágyott könyveket! Most már csak le kellene ülnöm, és szép sorban olvasni őket.

Még hónap elején jutottam a következőkhöz:
- Torey Hayden: Egy gyerek
- Nora Roberts: Háborgó tenger
- Mary E. Pearson: Az imádott Jenna Fox

A legjobban nekik örültem:





Igaz még tavaly megjelent, de mivel úgy hallottam, érdemesebb először Clare másik sorozatának első részét olvasni, így vártam vele. Pedig már annyira szerettem volna folytatni Claryék történetét! De most itt van, végre. 







Mivel imádtam a Végzet ereklyéit, nem volt kérdés, hogy ez a sorozat is a polcomon fog csücsülni. Ráadásul egy szuper akciónak és kis szerencsének köszönhetően több, mint 50 % kedvezménnyel jutottam hozzá egy kemény borítós kötethez.






További szerzemények:
- Kristin Cashore: Graceling - A garabonc
- Kristin Cashore: Fire - Zsarát
- Julianna Baggott: Tiszták
- Catherine Fisher: Incarceron
- Johanna Lindsey: Fagyos tüzek

Jó kis lista, már csak azt kell eldöntenem, melyikkel kezdjem. :)

2012. május 21., hétfő

JÖN! JÖN! JÖN!

Már épp rá akartam kérdezni a Kelly Kiadó FB oldalán, hogy van-e valami fejlemény a félbemaradt sorozatokkal kapcsolatban, amikor is jött a hír:
hamarosan folytatódik Karen Marie Moning Tündérkrónikák című sorozata!

A Cor Leonis Kiadó vette át a jogokat és bár pontos időpontot nem tudtak még adni, de várhatóan már a könyvhéten megjelenik a negyedik rész. Reményeik (és persze reményeink) szerint a befejező részre sem kell majd sokat várni.
De jó!  De jó!  De jó!  De jó!  De jó!  De jó!  De jó!  De jó!  De jó!  De jó!  De jó!  De jó!  De jó!  De jó!


2012. május 19., szombat

Kérem a következőt!

Suzanne Collins - Az Éhezők Viadala trilógia

Suzanne Collins nevét Az Éhezők Viadala című ifjúsági regény kapcsán ismertem meg. Ez volt az első disztópiás könyv, amit olvastam és rögtön bele is szerettem ebbe a műfajba.


"Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé.
 A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel."


Körülbelül tavaly novemberben kezdtem el rendszeresen könyves blogokat olvasgatni, akkor hallottam először erről a sorozatról. Rengetegen dícsérték, látszott, hogy nagy rajongótábora van. Emiatt figyeltem fel rá, mert őszintén szólva csak borító alapján még a fülszöveget sem olvastam volna  el. Aztán a kiadónak volt egy jó akciója, így kb. féláron megszereztem mindhárom kötetet. Utána pedig vagy két hónapig porosodtak a polcomon. Aztán csak elkezdtem olvasni, és nem tudtam letenni! Csak úgy faltam a sorokat, oldalakat, egy hét alatt végeztem is az egész trilógiával. Teljesen más volt mint a korábban olvasott könyveim: semmi cukormáz; habcsók; minden jó, ha vége jó. Végig izgalmas, tele váratlan fordulatokkal. A szereplők igazi emberek valódi hibákkal, érzésekkel. Nekem személy szerint - sokakkal ellentétben - az utolsó rész a kedvencem. Szívszorító, a legjobban elgondolkodtató, legtöbb gondolatot ébresztő.

2012. március 22-én került a mozikba a trilógia első része (sajnos még nem láttam) Jennifer Lawrence főszereplésével. További szerepekben többek között: Josh Hutcherson, Liam Hemsworth, Stanley Tucci és Donald Sutherland. A várkozásoknak megfelelően sikerfilmet készítettek az alkotók, több hétig vezette a jegyeladásokból származó bevételi listákat a film. A folytatásra több, mint egy évet kell várni, csak 2013. november 22-től várható a Futótűz filmváltozata. A könyvekkel és a filmekkel kapcsolatban rengeteg érdekességet, információt találsz a következő blogon: www.ehezokviadala.blogspot.com

Bár az Éhezők Viadala véget ért, remélem az írónő még megajándékoz bennünket több ilyen nagyszerű olvasmánnyal, szóval:

Kedves Suzanne Collins! Kérem a következőt!

A teljes trilógia:

The Hunger Games (2008) - Az Éhezők Viadala (2009)
Catching Fire (2009) - Futótűz (2010)
Mockingjay (2010) - A kiválasztott (2011)

Műfaj: disztópia, YA
Kiadó: Agave Könyvek
Az írónő honlapja: itt

2012. május 12., szombat

Folyt. köv. (1.)

Johanna Lindsey - Viking trilógia

Johanna Lindsey írásai igen népszerűek, a történelmi romantikát kedvelők előbb-utóbb kézbe veszik valamelyiket. Most a Haardrad családról szóló három kötetes sorozata fog megjelenni nálunk, rögtön nem is egy, hanem - várhatóan két hét különbséggel - két kötet is.

Műfaj: történelmi romantika
Kiadó: Gabo
Várható megjelenés: 2012. május 31. (Libri)
Oldalszám: 444 oldal
Eredeti ár: 2290.-

Röviden: A jeges tengeren átkelő vikingek egy portyájuk alkalmával foglyul ejtik Lady Brennát, a bátor kelta szépség azonban megesküszik, hogy neki senki nem fog parancsolni - még a jóképű, de faragatlan Garrick Haardrad sem. Garrick, a kegyetlen viking törzsfő fia, aki ahhoz szokott, hogy mindent megkap, amit csak kíván, vad ösztönösséggel teszi magáévá Brennát. A lány eleinte minden idegszálával küzd a rabszolgasors és nemegyszer mind a tíz körmével gazdája ellen, ám kiderül, a férfi korántsem olyan, mint elsőre látszik. És miközben Brenna bosszúra készül, Garrick csókjai elvarázsolják, és a fagyos norvég télben a vadóc kelta lány izzó szenvedélyre lobban.



Műfaj: történelmi romantika
Kiadó: Gabo
Várható megjelenés:
  • 2012.06.05. (Líra)
  • 2012.06.15. (Libri)
Oldalszám: 416
Eredeti ár: 2290.-



Röviden: Kristen Haardrad bátran állta Royce dühödt pillantását. A foglya volt ugyan Wyndhurst urának, de elhatározta, a rabszolgája nem lesz soha. A lány mit sem tudott a férfi szívében dúló gyűlölet okáról, sem az iránta érzett emésztő vágyról. A nagy hatalommal bíró szász nemesúr méltó vetélytársra talált a viking szépségben - mindketten büszkék és erősek voltak, ám egy nap leomlott a kétely és bizalmatlanság fala, és a mindent elsöprő szenvedély egymás karjaiba űzte őket.

Gondolatok...
Nagyon szeretem a történelmi romantikát, és már régen is olvastam, szóval ki vagyok rá éhezve. Vikinges könyvem meg még nem is volt, így duplán várományos. Tetszenek a rövid tartalomleírások. A kiadó honlapján mindkét könyvből el lehet olvasni 1-1 fejezetet az Olvass bele menüpont alatt.(Viking 1Viking 2

Egy-két szó a borítókról
Az első kötet borítója tetszik, a másodiké nem. A Fagyos tüzeknél szerintem illik a címhez a kép. Szépek a hófedte fák és a felhőfoszlányos kék ég, kihangsúlyozva a vörös szirmokkal  (ugye virágszirmok?)  való ellentétet.  Amennyire tetszik az első köteté, annyira nem tetszik a másodiké. Olyan semmilyen. Illetve ami egyiknél sem jön be, az a címek felirata, azok az össze-vissza betűk.

A teljes trilógia:

Fires of Winter (1980) - Fagyos tüzek (2012)
Hearts Aflame (1987) - Lángoló szívek (2012)
Surrender My Love (1994) - ?

2012. május 10., csütörtök

Rovatok a blogon

Nem csak véleményeket olvashattok majd tőlem, ugyanis már hónapok óta rendszeresen látogatom a  Könyves blogok oldalát, ahonnan különböző ötleteket csipegettem, hogyan is színesítsem későbbiekben a blogot.
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a sok-sok olvasási tippért, mivel olyan könyvélményekkel lettem gazdagabb, amit a Könyves blogok közösségéhez csatlakozott bloggereknek köszönhetek. Sok olyan könyv van, amit valószínűleg soha nem olvastam volna el, csak azért tettem, mert ezeken a blogokon felhívták rá a figyelmemet. Még egyszer köszi, köszi, köszi!!!

Amiket tervezek:

A Hamarosan rovatban az aktuális vagy következő hónap érdekesnek tűnő könyvújdonságait találod meg.
Terveim szerint havonta egy-két alkalommal összegzem majd a várható megjelenéseket vagy ahogy sikerül.


A Jön! Jön! Jön! -ben olyan kötetet láthattok, amit már régóta vártam, mert pl. kedvenc sorozatom következő része, vagy olyan szerző munkája, akinek szeretem az írásait. Sajnos néha olyan sokat kell várni egyes sorozatok folytatására (és nem azért mert még külföldön sem jelent meg, néha tényleg nem tudom, mit csinálnak a magyar kiadók), hogy tényleg piros betűkkel kell feljegyezni, VÉGRE megjelent.


Két állandó rovatot fogok bevezetni Folyt. köv., illetve Kérem a következőt! címmel.  Ezekben minden szombaton bemutatok egy-egy sorozatot, a két rovat pedig felváltva jelentkezik majd.



A Folyt. köv. olyan sorozatokról fog szólni, amelyek már részben/teljesen megjelentek magyarul vagy hamarosan kiadják nálunk is az első részét. A közös bennük, hogy még nem olvastam őket, viszont felkeltették az érdeklődésemet. 



A Kérem a következőt! általam már olvasott sorozatokat mutat be (írtam már, hogy sorozatfüggő vagyok?), olyat is, ami már befejeződött, olyat is, ami még nem.



Megosztom majd azt is, milyen új könyvekkel gyarapodott a magánkönyvtáram. Ebbe bele fognak tartozni olyan a könyvek is, melyek gyerekeknek szólnak, hiszen kislányomnak is rendszeresen vásárolok. Elszomorít, hogy olyan kevés gyerek olvas manapság, ezért fontosnak tartom, hogy már pici kortól megszerettessem a könyveket és az olvasást az én kicsimmel. Mivel akciótól függően hol sűrűbben, hol ritkábban kerülnek új kötetek a polcomra, ajándékba pedig csak alkalmanként kapok, (nyerni meg szinte sosem), így valószínűleg havonta fogom összefoglalni a beszerzéseimet.





2012. május 6., vasárnap

Könyvesboltból érkezett

Nora Roberts könyvéből készült filmet már láttam, de még egy kötetet sem olvastam tőle. Őszintén szólva nem is érdekelt igazán, de most megakadt a szemem az egyik trilógiáján.  Valójában  nem is trilógia, mert 4 részből áll. Ez a Chesapeake Bay sorozat, melyről a molyon is nagyon jó véleménnyel vannak (mindegyik kötet 90% felett!). Így mivel volt egy csak mai napra szóló könyves kuponom, így be is szereztem a második kötetet. A többi rész nem volt meg a könyvesboltban, ezért még Torey Hayden egyik könyve is a kosaramba került.





2012. május 5., szombat

Könyvesboltból érkezett

Ó, de szeretek én könyvet vásárolni! Épp ezért mindig figyelem az akciókat és akkor veszek könyvet, ha legalább 35 % kedvezmény van rá. Viszont rájöttem, hogy egyes kiadók köteteire jó, ha 25-30 %-os engedményt adnak.Ilyen pl. a Ciceró vagy a Könyvmolyképző. Így mivel most a Librinél az akciós gyerekkönyvek között megláttam Az imádott Jenna Foxot, meg is rendeltem, és már érte is mentem.